Hírek

Friday

Apr12

A Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola fennállásának 50. jubileumához kapcsolódódva „Babits 5X - osztályéneklési verseny” címmel történetének eddigi legnagyobb, rendhagyó és nagyszabású produkcióját rendezte meg. Az esemény célja a népszerű televíziós zenei tehetségkutató és szórakoztató műsorok színvonalát megcélzó, egyfajta élő showként bemutatott osztályéneklési verseny saját arculatra való egyedi megtervezése és megrendezése volt.
A közönség a rendezvény során hazai és nemzetközi előadók dalait felidézve 25 produkciót láthatott-hallhatott. Az osztályok produkciói mellett több műsorszámban szólisták is megcsillogtatták tehetségüket, valamint az intézmény oktatói közül többen szereplőként színesítették az egyébként 800 diáktól megremegő csarnokban rendezett diákfesztivált.

A rendezvény több szempontból is formabontónak számított. A műsor saját, televíziós minőségű arculatot kapott, a hangi és képi elemek megalkotása a legmodernebb televíziós trendek alapján került megtervezésre.

A Babits 5X műsorvezetői titulusát egy az intézmény tehetséges és egyben megosztó diákja Halmos Ádámfoglalta keretbe, akinek rátermettsége, trendien színpadias megjelenése, alapjában véve határozta a felvétel sikerességét, nem mindennapi hangulatát.
A fellépők által javarészt élő zenekari kísérettel előadott, koreográfiákkal bővített produkciókat mentorok zsűrizték; Hauer János a Kodály Központ igazgatója, valamint az intézmény, különböző szakirányaiban sokat bizonyított és elismert tanárai: Czéh Lászlóné, Jaszenovics Sándor, Jenák Ildikó és Vezér András, testnevelés, idegen nyelv és informatika tanárok).

Az esemény előkészítése és megszervezése két - zenei és vizuális - szakmai stáb megalakulását követően közel fél éven át, több száz munkaórában történt. A műsor főszervezői Balásy Szabolcs (zeneszerző, a Vivat Bacchus művészeti vezetője – a Babits 5X kreatív rendezője), valamint Kerekes András (informatikus, a koncepció kialakítója, a Babits 5x kreatív arculat és vizuális megalkotója). A logisztikailag sem kevés kihívást jelentő sokrétű munkákhoz érdemben társult egy az intézményben végzett kivételesen tehetséges diák Baumgartner Balázs, valamint a Vezér András (tanár, zenész, a Babits 5X mentora) vezette diákokból és tanárokból álló stáb csatlakozott.

Az osztály produkciók színvonalassága Betlehem Márta és Balásy Szabolcs, az intézmény zenetanárainak felkészítő munkáit dicsérik. Az Iskolavezetés részéről Sulyok Andrea igazgatóhelyettes tevékenyen vett részt a műsor szervezésében, lebonyolításában, kivitelezésében.

A Babits 5X szervezői köszönetüket fejezik ki a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola vezetőségének, hogy teret és lehetőséget biztosítottak a produkció létrehozására, valamint az intézmény tantestületének és osztályfőnökeinek, amiért támogatták az osztályok felkészülését, munkaidejükön túl is áldozatos segítőkészséggel támogatták a produkciók létrejöttét.

Pécs város országosan is mérvadó vállalkozásai, cégei közül többen szponzorként álltak a rendezvény mellé. A produkció nem jöhetett volna létre az Erla Sound&Light, a Global Hang- és Fénytechnikai Szaküzlet, a Prodart Movie, a ledfal.eu, a Honda STE-BA, és az Mfdesign.hu támogatása nélkül, akik összességében több tízmillió forint értékű technikai eszközöket, támogatást, valamint szakembereket biztosítottak a rendezvény számára.

A műsor végén átadott jutalmakat a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola vezetése ajánlotta fel a kategóriában győztes osztályoknak. A támogatók felajánlásait Weinreich László, a Babits-Komarov Baráti Kör alelnöke segített összegyűjteni.

A diákok zenei igényeit minden eddigieknél jobban kielégítő úttörő élőműsor során készült hangi és képi felvételek, egy esetleges televízióban történő lejátszásra alkalmas minőségében készültek. A felvételek nem kerülnek sem kereskedelmi forgalomba, sem nyilvános lejátszásra, bemutatásra, kizárólag promóciós célokat szolgálnak. A felvételek a Babits Gimnázium diákjai, tanárai számára készülnek, kizárólag az iskola kulturális életének sokszínűségével kapcsolatos jó hírét szolgálják, média oktatási célokra is csak a felvételen szerepelő személyek együttes írásos formában rögzített beleegyezésével használhatóak. A sajtó és a média esetleges érdeklődésére, egy kb. 5 perces vágott anyag készül, melyet az illetékes jogvédő hivatalos szervek és az iskola engedélyével lehetséges sugározni.

Kontaktszemély és sajtókapcsolat:
Balásy Szabolcs
+36703206680
balasyszabolcs@gmail.com

Web:
5x.babits.pte.hu

 

Pécs, 2013. április 12.